Sziasztok 2.0

Hát itthon vagyok újra (frissen és üdén), lázas betegen. Én vagyok az egyetlen olyan ember, aki meg tud fázni azon a héten, amire nagyon régen várt. Mondjuk végiggyalogoltam mindent, ami csak tetőzte a helyzetet, úgyhogy most itthon vergődök és "imádkozom" hogy ne menjen 38,5 fölé a lázam (Tegnap 39,5 volt).
De, hogy ne csak panaszkodjak, elmondom miért csináltam meg ezt a 2.0-t:
A kis londoni utazásom rádöbbentett arra, hogy mennyire rossz is a befejező rész és ti jobbat érdemeltek annál. Teljesen átírom! Remélem nem tart már soká!

Nineteenth

Mark unottan nézett ki a fejéből egész nap, mikor nem volt bent nála senki. Akikkel egy szobában volt, mind vagy aludtak, vagy filmet néztek, de legalább csináltak valamit. Már azon volt, hogy nekilát haikuzni, mert azzal is agyonüthette volna az időt. Azzal is csak menekülni tud a gondolatai elől.

Állandóan fáj az arca, főképp az ajkai és a szemöldöke. Azt mondták, hogy forogni is csak óvatosan lehet, de mivel az is fájdalmat okoz, ha az oldalára fekszik, inkább maradt a hátán. Nagyon legyengült, már az egy hét alatt is. Enni evett volna, de abból is csak mértékkel lehetett. Látszott, hogy legalább öt kilót leadott. Azon csak mosolyogni tudott, mikor az anyja azt bizonygatta, hogy beesett az arca.

Ránézett a faliórára, fél kettőt mutatott. Majdnem egy egész napja kelt fel. Mindenki megfordult nála egyszer a huszonnégy órában, de abban biztos volt, hogy az anyja volt bent nála, mikor felkelt. Mindenki bejött, persze nem egyszerre. Az egész család és Lessáék is. És miért is ne jutott volna eszébe Adrian hiánya.

Nem tudta, mit érezzen a fiú iránt. Nem értette az egészet, hisz csak Adrian SMS-e miatt várt ott lent. Biztos volt abban, hogy ilyet nem tenne vele a másik. Biztos volt abban, hogy nem veretné el szándékosan… Remélte… Bízott benne…

Megemlítette délelőtt, hogy jó lenne beszélni a fiúval, mert tisztázni akarta a dolgaikat. Ezek után végképp nem tudta, mit csinálhatna. Pedig olyan szép volt az előző hét. Úgy látszott, minden visszaállt, de ezek után már semmi sem lesz a régi, mostanra már teljesen biztos ebben.

Végül is megunta a plafon bámulását és lehunyta a szemét. Sokáig küszködött, amíg sikerült álomba kényszerítenie magát.

***

Arra ébredt fel, hogy nagyon melege van. Sok volt a melegítőnadrág, és a vastag pulóver, főleg úgy, hogy lassan itt a nyár.

Nyitogatta a szemét, ösztönösen fordult volna oldalra, de szisszenve visszaesett a hátára. Mikor tényleg úgy érezte, hogy fel is akar valamit fogni a külvilágból, kinyitotta a szemét. Jobb keze mellett ott állt a szőke, ijedt arccal.

- Te meg mit keresel itt? – nézett rá furcsán Mark.

- Azt mondták, beszélni akartál velem és mondták, hogy bejöhetek.

- Miért, előtte nem tetted?

- Nem lehetett. Lessa megnyuvasztott volna, apukád meg kedvesen elmagyarázta, hogy amíg nem kéred, nem jöhetek be. – ecsetelte Adrian a tényállást.

- Király… - szólt Mark, majd támaszkodni kezdett. Próbálta a kezével feltolni magát, de visszahuppant. Adrian nem tudta hogyan segíthetne, de ösztönből nyúlt a fiú felé. – Hagyj!

Mark mérgesen nézett maga elé és kinyomta magát karból. – Húzd feljebb a párnát kérlek. – csak ennyit szólt a másikhoz. Miközben az a támlához húzta a párnát, Mark lehúzta a pulóverén a cipzárt. Egy sárga gólyatáboros felsőt viselt, nem volt túl vastag anyag… Mikor Mark hátra dőlt, Adrian ott állt mellette. Nem akart leülni.

- Mióta vagy itt? – kérdezte a barna.

- Nem rég, talán negyed órája. Mélyen aludtál, nem akartalak felkelteni. Már annak is örültem volna, ha álmodban látlak.

- Hagyjuk a cukormázas nyáltengert. – szólt Mark és mind a ketten arra gondoltak, hogy ez mennyire Lessa nyelvjárása. – Inkább beszéljünk arról, ami fontos. Miért küldted az üzenetet? Az előzményekről már hallottam.

- Ricsi elcsórta a telómat. Csak akkor vettem észre, hogy írt, mikor otthonról indultunk ide. Akkor hívott Lessa. Nem gondoltam volna, hogy meg fogja tenni amit akart.

- Ne akard beadni, hogy nem magad miatt nem szóltál róla. És ne érts félre, Lessára is haragszom, de ő legalább a segítségemre akart lenni, amíg te csak meresztetted a kerek segged otthon. – szólt Mark. Már kicsit ideges volt, de nem akarta, hogy ez nagyon látsszon. Persze mikor Adrian szólni akart, ő közbe vágott. – Ne merd azt mondani, hogy nem érthetem, mit veszítettél volna!

Adrian lehajtotta a fejét, úgy sandított fel a másikra. Minden dühét megértette, tudta, hogy megérdemli minden szavát. Porolja csak el rajta.

- Milyen volt az előbújás? – kérdezte halkabban a barna.

- Szörnyű. Végig remegett a térdem, a suliban mindenki elfordult tőlem, kivéve a tesómat. Ő áll mellettem, meg egy-két haverja. Vagyis, nem mindenki fordított nekem hátat. A lányok néha odajönnek beszélgetni és mondják, hogy ne is figyeljek a többiekre…

Mark egy hümmögéssel tudta le a választ. Adrian folytatta. – Tudom, hogy ez nem olyan mint neked volt…

- Ha még csak olyan lenne…

- Nem vagyok akkora szarban, mint te voltál, de az nem azt jelenti, hogy nem verem a fejem a falba, amiért cserben hagytalak. Sajnálom…

- Engem meg nem érdekel. – vonta meg a vállát a barna. Adrian furcsán nézett rá. – Jól hallottad! Adrian, még most is úgy beszélsz, mintha mindenkinek téged kéne sajnálnia!

- Én ilyet nem mondtam!

- Nem is! De hányszor gondoltál arra, hogy milyen lett volna, ha te vagy ott a fal előtt állva, leszorítva, várva arra, hogy eljöjjek? Sehányszor, ugye? – nézett rá mereven Mark. Adrian szégyenkezve hajtotta le a fejét. Mark megint hümmögött.

- Cserélnék veled.

- Mivan? – nézett a szőkére Mark.

- Igen, cserélnék. Egyrészről, hogy ne legyen ilyen rossz neked, hogy kapjak valamit abból, amit át kellett élned. Másodszor azért, hogy én is könnyedén szidhassak bárkit.

- Mert szerinted én jókedvemből cseszegetlek? – kérdezte Mark felháborodva. Hangját is hangosabbra vette. – Szerinted kinek a rosszabb? Tudom, téged kitagadnak a szüleid és elveszetted a barátaidat. Jaj, de sajnállak… Képzeld, ha méltóztatsz elmondani nekik és együtt maradunk, még be is fogadtunk volna. Hidd el, lakhattál volna nálunk. Ennyi az, amiért te rinyáltál. És én mit mondjak? Ahányszor csak lehunyom a szememet, mindig látom Ricsi közeledő öklét és érzem, ahogy becsapódik valahova. Nem üt meg, nem fáj, de kísért a képe. És az üvegek a fejemben? Éreztem a szilánkokat, és elmondhatom, nem olyan mint egy cirógatás!

Adrian csak csendben állt Markkal szemben, majd pár perc némaság után leült a székre. Végignézett az ágyon, a benne fekvő fiún. Sosem gondolta volna, hogy ilyen szituációba kerülnek majd.

- Akkor szakítsunk! – szólt széttárva a kezeit a szőke.

- Ez lenne a legjobb. – szólt Mark beleegyezően. Adrian már meg sem lepődött. Mind a ketten tudták, hogy itt mostmár nincs miért harcolniuk.

- Attól még ne romoljon meg a kapcsolatunk… - Adrian csak próbálkozott. Nem akarta teljesen elveszteni Markot. Jóban akart lenni vele, hisz ha az elkövetkezendő három évben marni fogják egymást, az mindenkinek rossz lesz.

A köztük beállt mély csendben hallani lehetett, hogy az egyik felnőtt, akivel Mark egy kórteremben volt, kicsoszogott a folyosóra. A másik már időtlen idők óta eltűnt. Talán a kertben sétálgat.

- Nem lesz könnyű… De zárjuk le illőképp. – Adrian újra állt, a lehető legközelebb Markhoz.

- Csak nem smárolni akarsz?

- Miért ne? Egy csúnya történet szép vége…

Mark csak kuncogott rajta. Nem tűnt el minden haragja, de a szőke csak ritkán ilyen szentimentális és ezt nagyon szerette benne.

- Miért lenne vége? Hisz nem leszünk némák, ha egymáshoz szólunk. Bár nem lesz a régi, nem leszünk egy pár és legjobb barátok, jóban attól még lehetünk!

- Mint te és Geri? – nézett rá vigyorogva Adrian.

- Ne-hem! – rázta a fejét Mark. – Abból az esetből elég egy is… De majd megoldjuk.

- Megoldjuk. – mosolygott rá Adrian. Mark a kezére tette a sajátját és kicsit egyenesbe tolta magát, támaszték nélkül ült. – Utoljára?

- Utoljára. – bólintott Mark Adrian pedig lehajolt.

Óvatosan vette ajkai birtokába a másik sebzettjeit. Keserédes volt ez az egész, mert mindkettejük oldalát furkálta a gondolat, hogy nem lesz több ilyen.

Hosszúra nyújtották az egészet és akármit is éreztek a másik iránt, élvezték a pillanatot. Mikor elváltak, mosolyogtak. Adrian visszaült a székére, vérvörös fejjel, de mosolyogva. A hangulat máris oldottabb volt.

Beszélgettek, mindenféle értelmetlen dologról, de meg sem próbáltak úgy tenni, mintha semmi nem történt volna. Mindenki tudta, hogy megtörtént. Jó is volt, rossz is volt, de épp ezért volt annyira átlagos.

Attól hogy mások voltak, pont ugyan olyanok voltak, mint a többiek.


Szóval szerintem rájöttetek, hogy ez az utolsó előtti rész. Mert még van egy, az viszont konkrétan az utolsó. Sajnálom hogy ilyen későn szólok,...

Eighteenth

Lessa hazament, mielőtt még elindultak volna a kórházba. Anita azt akarta, hogy pár ruhát szedjenek össze. Lili már nem volt náluk a hétvégén. Noémi magával vitte haza, miután bement meglátogatni a testvérét.

Ketten pakolásztak a szobában, Lessa a szekrénynél a polcok között, a nő pedig az alsóneműs fiókban. A lány ki akart venni egy felsőt legalulról, de azzal együtt kihúzott valami papír fecnit is, ami a földön landolt. Nyögve utána hajolt. Hóna alá csapta a fölsőt, majd széthajtotta a kis papírt. Megdöbbenve futtatta a sorokon a szemét.

- Mi az? – nézett rá a nő. Lessa felkapta a fejét. Improvizálnia kellett.

- Nem tudom. Valami jegyzetnek tűnik. Azt hiszem kémia. Ja, azt írja, hogy az alkáli földfémek a II.A sávban vannak. A berillium félfém, a rádium pedig radioaktív.. Vajon miért tette ezt ide?

- Nem tudom Alessa. Minden esetre olyan helyre kell tenni, ahol ha keresi, majd megtalálja.

Lessa bólintott, majd mikor a nő félre nézett, a farzsebébe gyűrte a lapot. Úgy gondolta, hogy ez a „kémiajegyzet” el kell jusson a címzetthez.

***

Másnap az ötödik órában voltak, épp végeztek egy dolgozattal, hatalmas volt a hangzavar, mikor Lessa telefonja zizegett egy rövid ritmust. Óvatosan vette elő. Megdöbbent, mikor a sorokra nézett.

Mark felébredt, érted megyek órák után! –Anyu

A lány Adrian felé pillantott. A fiú magányosan ült a sarokban és figyelte, ahogy a haverjai röhögcsélnek azon, mekkora baromságokat írt a másik.

Lessa előszedte a zsebéből a lapot és kisimította. Nem nézett bele, az a pár mondat is elég volt, hogy megszakadjon a szíve. A tanár elkezdett felírni nekik pár oldalszámot és feladatot, de már alig volt hátra két perc. Minden bizonnyal a házi volt. Mindet lekörmölte, majd elkezdett pakolni. Mikor meghallotta a tompa – felvételről szóló – csengőt, lassan felállt, de a helyén hagyta a holmiját. Itt volt órája. Adriant az ajtó felé menet kapta el.

- Felébredt – vetette elé a dolgot. – Mielőtt bármit is kérdeznél, ezt olvasd el.

Amint a fiú kezébe nyomta a lapot megfordult és visszaült a helyére. Előkészítette a következő tanórára a tankönyveket.

Adrian csak bámulta a lapot és gondolkodott. Teljesen elzsibbadt, egész testében érezte, hogy most nem tudja egy pár pillanatig használni. Felébredt! Ez az egy gondolat járt a fejében, amitől muszáj volt mosolyognia. Úgy érezte, most már semmi rossz nem történhet vele.

- Mozogj buzi! – szólt őt félretolva az egyik srác. Adrian rá sem hederített. Elkezdte bontogatni a papírt miközben a termébe indult. Odabenn, mikor nyugton leült, maga elé tette a lapot és Mark egyedi, viszonylag jól olvasható, dőlt-vékony betűit találta maga előtt.

2014. május 20.

ADRIAN!

Azért ragadtam papírt és tollat, hogy megörökítsem neked – vagy talán csak magamnak -, hogy mennyire gyűlöllek. Sosem mondanám ki hangosan, de amiről nem tudsz, az nem fáj, igaz? De nekem nagyon is fáj ez az egész, bármit is mondok. Gyűlölöm ezt az egészet, szívem szerint belerántanálak téged is, hogy ugyan úgy nyakig légy benne, mint én! Annyi a gond, hogy nem gyűlöllek eléggé. A szeretetet és a gyűlöletet csak egy hajszál választja el, és most hiába érzem úgy, hogy gyűlöllek, jobban szeretlek annál, hogy belerántsalak téged is.

Úgy érzem, hiába is papolnék a makacs fejednek, hogy kiállok melletted, hogy ameddig tart, melletted leszek, te nem hinnéd el. Netán élvezed, hogy nemet mondasz nekem? És azt, hogy annak nevezel, ami mindkettőnkre igaz?

Miért kell minden egyes alkalommal megforgatnod bennem azt a bizonyos tőrt? Akárhányszor csak kinyitod a szád, akárhányszor csak egy betűt is felém szólsz, mindig megszúrsz. De nem az fáj a legjobban, hogy szemérmetlenül káromolsz engem, hanem az, hogy van pofád azt mondani, hogy szeretsz.

Miért mondod? Miért nem mutatod? Néha, ha felhívtál volna, nem éreznék így. Talán ha egyszer egy héten megengedtél volna egy telefont, nem érezném azt, amit most. Meg akarok halni…

Nem miattad. Ne legyen ekkora az egód, senki vagy, miért épp miattad dobnám el azt a becses dolgot, amit az Úr adott a kezembe? Egyszerűen csak meg akarok halni, hogy ne halljam őket. Nem akarom azt hallani, hogy szidnak, nem akarok tovább mosolyogni. Már lassan az álmaimban, és a néma szobámban is ezt hallom. Csak egy tulajdonságom tett be nekem, de az nagyon. A gyávaság.

Gyáva vagyok felvágni az ereimet, felakasztani magam, vagy akármi más. Ez az egyetlen dolog, ami miatt még élek. Talán szerencse, talán balszerencse, de így tovább gyötrődöm.

Azt viszont magam sem tudom, miért mosolygok még mindig rád. Akármit mondtál, csak a szemedbe néztem és egy mosollyal tudtam le mindent. De mikor rád néztem, akármit tettél, elöntött egy kis boldogság és ettől a mosolyom kivételesen nem maszk volt... Eszembe juttattad azt, akibe beleszerettem.

Te voltál a szerény, de hangos szőke fiú. A gólyatáborban már egyből beleszerettem a küllemedbe. Mikor megismertelek igazán, úgy éreztem sosem lesz rossz napom, ha melletted lehetek. Mikor összejöttünk és megölelhettelek, úgy éreztem egy egész világot zárhatok a karjaimba. A varázs akkor kezdett eltűnni, mikor az első éjszaka után változni kezdtél. Nem is az zavar, hogy változtál, hanem az, hogy a barátaid fontosabbak lettek nálam. Csak találgatni tudok, de szerintem úgy érezted, hogy bármikor ott leszek neked, ha nyakig ér a szar, akkor is. És lám, így lett.

Álnok vagy Adrian, és mindennek ellenére én így is szeretlek. Hátba szúrtál, hogy szenvedjek, de a kegyelemdöféshez már nincs meg benned a bátorság. De én, megértelek. Túl sok forog kockán számodra. 

Bárcsak tudnám, igaz volt-e mindaz, amit magaménak tudtam, hogy te az igazi voltál-e! Bárcsak tudnám, miért szeretlek még mindig…

Miért vagy fontosabb nekem saját magamnál? Áruld el! Ha én nem tudom, akkor neked kell tudnod!

F. Mark

Adrian az ajkába harapott a végén. Be akart menni ma Markhoz. Mindenképpen be akart látogatni hozzá. Ezek után már tudta, hogy soha többé nem lesznek olyanok, mint voltak. Nem lesznek egy pár, sem barátok, talán egy életre elrontottak valami olyat, ami csodás is lehetett volna.

Mikor a tanár bejött a terembe, Adrian csak csinálta a dolgait üres fejjel. Hiába akart volna bemenni Markhoz, Gábor és Lessa - két olyan ember, akitől tartott – akadályozta meg őt ebben. Már csak abban reménykedett, hogy Mark eszébe jut és érdeklődik majd felőle. Akkor talán elmehet megbeszélni mindent.

Sziasztok, sajnálom a rövid részt, de csak ennyi jött. Remélem, nem nagy gond... A kövit igyekszem hosszabbra írni. 

Amúgy, Zsoo: Innen is üzenem, hogy tetszik a részlet a könyvedből, meg örülök a terveidnek és sok sikert hozzájuk. Hozzád lenne egy kérésem is... Rám tudnál írni E-mailen, ha még megvan a címem persze!

Seventeenth

Péntek este senki nem mehetett be, csak az orvos beszélt az ott lévőkkel. Törött orr, monokli, zúzódott bordák… Ez csak pár darab abból, amit felsorolt a doki. Adrian és Lessa közel ugyanazt érezték, csak máshogy viselték. A lány szemébe a napon már sokadszorra könnyek gyűltek, Adrian pedig csak a fejét fogta. El sem akarta hinni, hogy ez mind megtörténik.

Amikor hazafelé mentek, a bátyja meg sem szólalt. Mereven az utat nézte, gondolkodott. Még mindig nem tudta, hogyan viszonyuljon az öccséhez.

- Kérlek, szólj valamit! Egész este néma voltál… - szólt Adrian felé fordulva.

- Mit tudnék szólni? Kiderült hogy buzi vagy, jó tudni róla! – a mogorva kijelentés a szőke fiú szívéig hatolt. Pont ettől félt.

- És mi bajod van ezzel? – kérdezte ártatlan hangon.

A nagyobbik testvér lassított, majd leállt az út szélére. Felkapcsolta a kocsiban a villanyt, kikapcsolta az övét és az öccse felé nézett. Végigmérte a szintén az övet kikapcsoló fiút, és nem akarta elhinni, hogy eddig nem vette észre rajta…

- Ez nem normális, Adrian, fel kell fognod! Tudom, nem lehet ezt sehogy sem kiverni belőled, de akkor is, ez eltérő a normálistól, ami rossz…

- Mégis, honnan tudod, hogy ez rossz? Mert anyáék ezt mondták? Ők azt is mondták, hogy szeretnek minket! Ha szeretnének, akkor itt lennének velünk ilyenkor és nem azon kéne töprengenem, hogy kitagadnak-e! Mark apja így is szereti őt!

- Öcsi, nekem csak magával a gondolattal van bajom. Az, hogy előttem megcsókolsz egy srácot, meg hogy mit csinálsz vele amúgy… - az undor az idősebb, barna fiú hangjában kivehető volt.

- Úgy csinálsz, mintha ezentúl muszáj lenne előtted leélnem az életemet! Eddig sem tettem, ez után sem fogom! Ha nem akarod látni, hogy lesmárolok egy srácot, oké, meg is értem, nekem se túl kellemes, mikor azt nézem, hogy hogyan dugod le a nyelved minden második csaj torkán! Nem akarod tudni, mit csinálok az ágyban, oké, kompromisszumképes vagyok! Ha te nem kezdesz nekem mesélni a csajozós élményekről, én sem mesélem el, hogy milyen volt összefeküdni valakivel. Megegyeztünk?

- Tudod, hogy ez nem ilyen egyszerű!

- Miért? – nézett rá dühösen Adrian. – Buzi vagyok, homokos, faszszopó, homár és ami fontos tényező, a lehető legnagyobb passzív a világon. A feléről fogalmad sincs, hogy mi az, vagy hogy milyen,  de nem is akarom, hogy tudd. Csak fogadd el, hogy különb vagyok tőled és ennyi az egész!

- Öcsi, én… - a fiú megakadt a mondatban. Igazából, már az meggyőzte, amit a szüleikről mondott. Persze nem tudott ugyan úgy viszonyulni a szőkéhez.

- Igen? - kérdezte Adrian, mikor megelégelte a bátyja hallgatását.

- Mióta vagy ilyen? Vagyis, mióta tudod? - kérdezte a másik. Próbálta elfogadni Adriant, azt, hogy ő más. Sikerült is neki, de az oldalát furkálta valami, amit a szülei neveltek belé. Egyszerűen nem tudta még leküzdeni az érzést, hogy Adrian rossz úton jár.

- Igazából sosem tetszettek a lányok. Valamiért sokkal inkább néztem a férfiakat. Először azt hittem, csak csodálom őket, amiért olyan jó testük van, aztán rájöttem, hogy tetszik nekem a testük. Marknál éreztem először olyasmit, amit mások szerelemnek mondtak. De azok után, amit anyáék mondtak, féltem...

- Anyáék azt is mondták, hogy az ilyen… - Dávid torkában akadt a szó, gyorsan megváltoztatta azt - a melegek a pokolra jutnak, mert az Úr gyűlöli a melegeket.

- Én Markkal ellentétben, nem hiszek. Sem Istenben, sem mennyben, sem pokolban. Ha van Isten, akkor ő tett ilyenné. Ha ő tett ilyenné, akkor miért mondják, hogy gyűlöl minket? Én hiszek abban, hogy van valami, ami miatt itt vagyunk, ami irányít minket, de nem tudom mi az. Érdekel még valami velem kapcsolatban, vagy vitatkozzunk tovább a nézeteinkről?

- Igazából, azt szeretném tudni, hogy miért nem sírsz. Ha valakivel ilyen történik, az álltában sír. Vagy talán nem szomorít el ez az egész?

- Dehogy nem! - kiáltott fel Adrian. - Nem tudom, miért nem teszem, de Mark mindennél fontosabb nekem. Imádom őt és azt kívánom, bárcsak a helyében lehetnék, hogy ne neki legyenek fájdalmai. Le akarom venni minden terhét a válláról. Az pedig, hogy az első volt, sok dologban, még jobban köt hozzá.  És nem mehetek be hozzá. Érted te ezt? Ha felébred, nem beszélhetek vele, amíg ő nem akarja és ez kiborító! És most változni fog az életem, hisz előbújok. Színt vallok az osztálynak kedden, már tudom is, hogyan. Csak rettentően félek, hogy senki nem áll majd mellettem.

- Én melletted leszek. Akármi van, fordulj hozzám jó? Ne anyáéknak mond, hanem nekem!

Adrian hitetlenül nézte a testvérét. Mindenre számított, csak arra nem, hogy hogy a testvére a pártjára áll. Ha tehette volna keresztül mászott volna az ülésen, hogy megölelje a bátyját. Pont Dávidból nem nézte volna ki ezt. Boldogan mosolygott a testvérére, aki ezt viszonozta.

Dávid visszacsatolt az övét, majd lekapcsolta az autóban a lámpát és újra elindult az autóval. Ez után a hazaúton végig beszélgettek. Adrian még az este elkezdte írni a fogalmazását irodalomórára. Nem kellett sokat gondolkodjon, a szavak csak úgy ömlöttek belőle.

***

A hétvégét a két fiatal feszülten várta végig. Míg Lessa a kórházban ült és várt, Adrian magába roskadt. A bátyjának megmutatta a fogalmazást, a srácnak tetszett. A nagyobbik Acsowsky fiú ígéretet tett. Ha az iskolában bárki bántaná az öccsét, annak az egyik legrevitensebb osztállyal gyűlik meg a baja.

A hétfő csendben telt. Ricsi nem jött be az iskolába és ezért nyugalom volt, bár Adrian gyomrában állandó és elmulaszthatatlan görcs volt Mark miatt. Semmit nem tudott róla egész hétvégén. Hiába hívogatta Lessa-t, a hétvégén folyamatosan elérhetetlen volt. A hétfői napon, amint a lány belépett a terembe, Adrian letámadta.

- Mi van vele? – kérdezte félrevonva a lányt, aki makacs volt és nem szólalt meg. – Mond, el kérlek! Senkitől nem tudhatom meg csak tőled. Megérdemlem a tudatlanságot, de kérlek, mondj valamit. Felébredt már, mi van vele, tudni valamit?

- Beszélek, csak fogd már be! – mordult rá a lány… - Esküszöm, mint egy hisztis liba, olyan vagy. Rosszabb, mint egy kínvallatás! Mindegy… Nem ébredt fel. Mindig van bent nála valaki, most épp Gábor, délután én és anya megyünk. Amikor csak lehet, bent vagyunk, hátha felébred…

- És a sérülések? Hallottam mik azok, de… Hogy néz ki? Lesznek fájdalmai, vagyis, nagyon rossz lesz neki?

- Esküszöm, még egy szó és lelőlek… - morgott a lány, majd feltolta a szemüvegét a feje búbjára. – Szerinted hogy nézne ki? Fel van szakadva az ajka, a szemöldöke is… A szeme körül hatalmas karikák, az orcája is teli van horzsolással. A fejével is csináltak valamit a szilánkok miatt, de nem jegyeztem meg, hogy mit… És ha most megbocsájtasz…

- Várj! Kérlek! Kérdezd meg…

- Nem kérdezek semmit, Acsowsky! – mordult rá a lány, majd lehunyta a szemét és megdörgölte az orrnyergét. Erős, fekete sminkje hibátlan maradt. – Csak hagyj békén, jó?!

Lessa ellökte a srácot és elviharzott a helyére. Ledobta a táskáját és kirohant a teremből. Adrian csak döbbenten nézett utána. A lány még sosem viselkedett így…

Mikor eljött a keddi irodalomóra, és a tanár a fogalmazások egyikét akarta hallani, de mindenki néma maradt. Adrian hirtelen állt fel a hosszú csendet székcsikorgással megszakítva.

- Én fogom felolvasni a fogalmazásomat. - jelentette ki határozottan. A lecke nélküli diákoknak semmi ellenvetése nem volt. Mikor a tanár is rábólintott, Adrian a kezébe vette a lapját. Keze remegve fogta a lapot, de próbált határozottan szólni. - Az 'Én vagyok' címet választottam a megadottak közül.

Torkában egy pillanatra megakadt a szó. Körbe nézett az osztályon, alig figyeltek rá néhányan, de azok, akiknek kellett, pont őt nézték. Csak azt sajnálta, hogy Mark nem hallhatja. Egy nagy levegő után kihúzta magát, beszélni kezdett.

Mindenki jól tudja, hogy ki vagyok, mégis, senki sem ismer. Tudjátok a nevemet, azt hiszitek, egyenlő vagyok vele, de akkor hatalmasat tévedtek. Mindig azt hittem, különb vagyok tőletek, hogy nem vagyok egy olyan szemét alak, mint néhányotok... Pedig rosszabb vagyok mindannyitoknál.

Talán emlékeztek, miért kezdtük el bántani Fere Markot. Azért, mert megcsókolt, és kiderült, hogy meleg. Mi ebben a rossz?  Titeket mivel bántott, hogy kiérdemelte azt, amit kapott? A sok ocsmány dolog, amit kapott, és amit látok most is... "Miért nem haltál meg, te..."  Ezt látom a legtöbbet a Facebook profilján, de tudjátok mit? Én ugyan ezt érdemelném. Hogy miért? Mert hagytam, hogy mindezt elszenvedje. Hagytam, hogy a szerelmem, a párom elvigye mindezt helyettem.

Jól hallottátok a szerelmemnek neveztem, mert az is. Az vagyok, amiért őt bántottátok! Amíg ő bátran vállalta és veletek nézett farkasszemet, én csak meghúztam magamat. Pedig mindennél fontosabb nekem. Tudjátok, hol van most? Kórházban, mert megverték azért aki.  Semmivel nem érdemelte ki. Gyűlöllek titeket, amiért megkeserítettétek az életét, de most azt akarom, hogy velem is ezt tegyétek. Csúfoljatok, verjetek meg, hogy vele lehessek. Ott akarok lenni mellette, de nem lehetek. Nem engedik.

Beszélni akartam vele, mialatt ez zajlott, de nem tehettem. Meg akartam csókolni az édes ajkait, annyiszor, ahányszor csak bántottam. A karjait akartam magam körül, hogy megóvjon tőletek, de rájöttem, hogy megvédeni csak saját magamat tudom. Ettől függetlenül még akarom a csókjait, az öleléseit, mert hiányzik. Rajta kívül még senki nem mondta nekem, hogy - ha csak kis időre is de - egyetlen vagyok a számára.

Éreztétek már, hogy szerelmesek vagytok? Mi ezt éreztük. Éreztétek már, hogy akit szeretsz, viszont szeret? Mert ő, szeretett engem. Azt nem tudom, hogy most is szeret-e, de én imádom őt. Azt érezték-e, hogy néha nem kellene más, csak egy éjszaka némán, mellette fekve a meleg ágyban, és csak úgy tudni, hogy örökké szeretni fog?

Ha a fiúk nem is, a lányok már ismerik az érzést. Mi is ezt éreztük. Ugyanígy akar mindenki érezni. Akkor Mark és én, miért ne érezhetünk ugyanígy? Azért, mert ugyanolyan neműek vagyunk? Azért, mert szerintetek mások vagyunk?  Pedig mind mások vagyunk, nincs két egyforma ember.

Kövezzetek meg, de úgy gondolom, hogy nincs fontosabb dolog annál, hogy szeretve légy. Ha elfogadjátok, ha nem, ez van. Ilyen vagyok, ilyen voltam. Ismertek azóta, amióta tudom magamról. Ha eddig nem féltetek, hogy rátok vetem magam, akkor most se tegyétek, mert higgyétek el, van nálatok jobb csávó is a világon.

Ennek az egésznek megint én voltam a lényege, mint hónapok óta mindennek. Sosem azt néztem, mi a jó másoknak. De most, hogy tudok arról, hogy mi van a szerelmemmel, mindennél jobban sajnálom, hogy gyáva voltam. Talán ha előbb elmondom, nem ő lenne ott Hatvanban, hanem én. Talán egyikünk sem.

Kérlek, inkább engem szidjatok. Nem fogom azt érezni, amit ő érzett, közel sem. Arra kérlek, hogy ha visszajön jövőre – ha visszajön és nem iratkozik át – akkor ne bántsátok. Olyan hatalmas kérés ez? Mi zavart benne? Amíg nem tudtátok semmi bajotok nem volt vele. Nem volt kirívó, nem smárolt le előttetek, nem mesélt arról, hogy miket csináltunk… Mert úgy, mint ti, én is olyanokat tudnék mesélni, amitől padlót fogtok, de nem teszem.

Egyelőre csak kérni tudlak titeket arra, hogy ne bántsátok őt, de szeretném, ha ez így lenne. Kapott már ő eleget, nem gondoljátok? Rosszabbat kapott, mint amit akárki érdemelne, de csak azért, mert rossz pillanatban volt rossz helyen. Azért, mert az, akit szeret – vagy talán már csak szeretett – hülye volt.

Ne legyetek hülyék. Ne legyetek némák, legyen meg a véleményetek. Ne legyetek vakok, de csak azt lássátok, amit akartok. Süketek se legyetek, mart hallanotok kell amit mondtam. Fel kell fognotok! Buzi vagyok, voltam és leszek, egész életemben a pasikat fogom szeretni, velük fogok smárolni, élni, szeretkezni. Fogadjátok el. És amíg nem dörgölöm az orrotok alá, szarjatok a fejemre magasról!

Én voltam, vagyok és leszek, Acsowsky Adrian a buzi, a homokos, a köcsög és mi-egyéb. Eddig sem tettem, tehát ezután sem foglak titeket bántani, vagy hozzátok érni. Csak hagyjatok élni…

Köszönöm a figyelmet!

Adrian levágta magát a székére és remegve várta a reakciót. Körbe nézett a termen, teljesen üres tekinteteket látott. Tátott szájak tömkelege – a tanáréval együtt – bámult rá. Lessa volt az egyetlen, aki csak unottan piszkálta a körmét.

- Öhm… Jól van gyerekek, akkor most… Most pedig következzen Petrarca… A tankönyv 156. oldalán találjátok az önéletrajzot… Olvassátok el néma csendben.

A tanárnak kérnie sem kellett volna. Csak a lapokat lehetett hallani, ahogy suhognak, majd ennek is vége lett. Adrian ádámcsutkája liftezett, ahogy hatalmasat nyelt. Túl volt rajta, de még csak most jött a java…

Sixteenth

Fél órán belül mindenki ott volt, kivéve Adriant. A két család összeborult, Lili a nagymamája ölében aludt. Mark nagyobbik testvére, Dani a nő vállára dőlt, Gábor járkált, Linda és Lessa beszélgettek. Linda próbált kiszedni valamit lányából, de az semmit nem mondott azon kívül, amit lényegesnek tartott. Nem mondta el, miért csinálták ezt, bár Anita tudta. A lányban annyi érzelem tombolt, úgy érezte, szét akar szakadni a mellkasa.

Adrian a mély csend közepébe loholt bele a mögötte rohanó bátyjával. Lessa végigkísérte a fiút a szemével, ahogy elé lép. A fiú biccentett, hogy menjenek félre. Az idősebbik Acsowsky csak félrevonult az egyik sarokba és várt. Nem elég, hogy az öccse elrángatta otthonról, emellett még azt sem tudhatta, miért kell mindenképpen bejönni Markhoz. Sejtése már volt, de inkább elhessegette az ötletet.

- Lessa… - Adrian sóhajtott. Milliónyi dolgot akart mondani, alig tudta, mi legyen az első. – Mi történt vele. Hogy van?

- Én sem tudom, az orvos még semmit nem mondott. Elájult, szerintem azért, mert fejbe vágták egy üveggel. Az arcából alig láttam valamit, úgy elverték. Ráadásul az a rohadék még előttem ütötte. A haverjai lefogtak és arrébb vittek.

- Az apja és a bátyja sejtenek valamit? Nem akarok balhét.

- Hogy vagy képes…?! – Lessa szinte ordítva tette fel a kérdést, majd egy hangosan csattanó pofont adott Adriannak. A fiú az arcára tette a kezét. – Ezek után is magadat félted?! Rohadj meg Acsowsky, érted?! Rohadj meg! Miért nem fogod fel végre, hogy nem te vagy a világ közepe?

- Csessze meg Alessa, szerinted mit kellett volna csinálnom?!

- Talán ott lehettél volna! – rivallt rá a lány. Várt egy kicsit, erőt gyűjtött. Ajkai megremegtek egy kicsit. – Lettél volna inkább a helyében! Mond, mi a franc az oka annak, hogy nem te fekszel ott, hanem ő? Tudod mi?! A kibaszott jó lelke! De te le se szarod őt, minek is kéne, hisz ő nem érhet fel hozzád, mi?! De attól még ugyan olyan kis fasszopó maradsz, mint voltál. Én pedig megígérek neked valamit! Esküszöm az égre, hogyha valami baja lesz, de ne adja az Isten, hogy úgy lesz, én is ide juttatlak!

- Ne fenyegess, Serney! – szólt gyöngén taszítva a lányon. Az viszonozta a gesztust, de sokkal erősebben. Minden erejét beleadva nekilökte Adriant a falnak. A fiú feje halkan koccant. Fél kézzel ragadta meg a fiú nyakát. Körmeit mélyen a bőrbe fúrta.

- Nem lesz hozzád több szavam, de úgy vélem nem is kell: Hagyd őt békén. Kerüld el, mint a pestist. Bemehetsz hozzá, amíg nincs ébren, de ha megtudom, hogy akár egy szót s váltottál vele, lassan megkínozlak és élve eltemetlek! Tudod, eddig legalább értél valamennyit a szememben, de mostmár semmi vagy… Te és a szemétláda haverjaid dögöljetek meg AIDS-ben!

- Alessa elég! Ülj le! – parancsolt rá az anyja, miközben lerángatta a kezét a srác nyakáról. A lila körömnyomok ott éktelenkedtek a nyakán. – Bocsáss meg, kicsit ideges, mint mindannyian.

- Anya, nem csak ideges vagyok. Ez a nyomorult az oka annak, hogy Mark ide került!

Lessa szavaira mindenki felkapta a fejét. Gábor és Dani egyből közelebb húzódtak, Dávid szintúgy. Mialatt Anita felállt Lilivel a karjaiban ült a műanyag székeken, mindenki idegesen, vagy dühösen nézte a két fiatalt.

- Mit jelentsen ez? – kérdezte idegesen Gábor, semmit nem értett. Egyik gyerek sem szólalt meg, Lessa megbökte a srácot, hogy szólaljon meg, de az meg sem nyikkant.

- Ne akard, hogy én mondjam el. – szólt halkan Lessa. Adrian halkan sóhajtott. Olyan görcs volt a gyomrában, mint mikor történelem órán felelnie kellett. Most sok minden meg fog változni.

- Jól mondta, velős részem van ebben. Egyik fő oka, hogy nem álltam ki mellette. Mark és én, nos… Mi egy pár vagyunk. És nem fogalmaztam rosszul, mind a kettőnk meleg, mint a radiátor, mi szerettük egymást…

- Azért túlzásokba ne ess! – szólt komoran Lessa. – Csak ő szeretett téged!

- Álljunk meg, az én fiam nem meleg! – szólt a férfi, a hangja kissé dühös volt. – Arról már régen tudnék. És amúgy is, 16 évesek vagytok, honnan tudnátok ti, hogy melegek vagytok-e?

- Nem hiszem el Adrian, hogy buzi lennél! Öcsém, most komolyan, sose láttalak még úgy nézni akárkire, nemhogy Ferére!

- Mindenki téved. Lessa és Anita tudják, mindenki más azért nem, mert nem akartuk. Markról csak Lessa tud beszélni, de én azóta tudom, hogy szeretem őt, mióta csak hozzám szólt. Először furcsa volt és féltem. Féltem az érzéstől, hogy megutálnak és nem lesz senki, aki szeret. Nagyon gyűlöltem magam, amiért így érzek, próbáltam elfojtani, de mindig, mikor ökörködésből meglökött, vagy akár csak megbökött valahol, többet akartam. Néha úgy éreztem, hogy viszont érez, de próbáltam nem álltatni magamat. Aztán mikor megcsókolt… Úgy éreztem enyém a világ és senki nem bánthat. Főleg ha mellette vagyok.

Mindenki néma volt és a gondolataiba révedt. Lessa végignézett rajtuk és mást látott mindenhol. Dani csak meredt előre, próbálta feldolgozni hogy a kisöccse tényleg ferde. Gábor inkább csak dühösnek látszott. Linda pedig együtt érzett. Dávid csak meredt az öccsére, nem tudta eldönteni, hogyan kellene éreznie iránta. A négy idősebb közül Gábor szólalt meg először, újra.

- Alessa, akkor te tudsz beszélni Markról? Az elejétől… - a férfi hangja elcsuklott.

- Persze! Tudjátok, én sejtettem. Két éve júniusban mesélt arról, hogy pasija van. Fekete Gergő volt a fiú. Szinte áradozott róla, hogy milyen kedves vele, és nem olyan mint amilyenek a heteró párokban a pasik. Azt mondta, sosem mászott rá, mindig csak addig mentek, amíg Mark megengedte. Azt hiszem nyolcadik decemberében voltak együtt először. Mark akkor vesztette el… Szóval értitek. Nem sokkal az egy éves évforduló után szétmentek. Adrian és Mark barátok lettek, de én már láttam Markon, hogy oda van érte. Ősz vége felé sikerült rávennem Markot, hogy lépjen valamit. Végül lesmárolta Adriant egy budiban és azóta együtt voltak. Mark imádta Adriant, de ő elárulta…

- Nem! Nem árultam el őt! – szólt gorombán a szőke.

- Mi az hogy nem?! Pofátlanul buziztad, mikor az a hogy-is-hívják srác meglátott titeket a meccs után! A suliban hozzá se szóltál, vagy ha mégis, akkor csak bántottad! Ne merd azt mondani, hogy nem árulás az, amit csináltál!

- Te nem tudhatod, mi lett volna velem! – szólt vissza Adrian. Lessa dühe átragadt rá is. Egyszerűen nem akarta, hogy a lánynak igaza legyen.

- Leszarom, hogy mi lett volna veled, az a lényeg, hogy mi van most vele! – kiáltott rá a lány. Az anyja megszorította a vállát, majd elhallgatott. Kezeit mellkasa előtt keresztbe tette. – Meséld el nekik! Mond el, hogy miket mondtál rá a meccs után és mit csináltál Hell Ricsivel az öltözőben tegnap!

Feszült csend állt be, Adrian azt akarta hogy megnyíljon alatta a föld. Azt sem bánta volna, ha ott marad örökre, csak ne kelljen elmondania mindent. Szégyellte magát, amiért ilyeneket mondott, de el kellett mondania. Ha nem ő, akkor majd Lessa, és azzal még lejjebb kerül a többi ember szemében.

- Azzal kezdődött minden, hogy újra találkozott az exével, aki megcsókolta. Dühös lettem, ő pedig eljött megbeszélni. Meccsünk volt, de kiállítottak, mert csúnyán megrúgytak. Mikor megbeszéltük, megcsókolt, és Csabi látott minket. Én kirohantam és azt meséltem neki, hogy Mark csak úgy letámadott. Futótűzként terjedt a pletyka a suliban. Mindenki elkezdte bántani Markot és tőlem is ezt várták. Ocsmány dolgokat vágtam a fejéhez, csak hogy tartsam az álcát. Egyszer beszéltünk, azt mondta megtartja magának az egészet, mert nem akarja, hogy azt kelljen érezzem, amit neki. Aztán Lessa szólt Gerinek, hogy jöjjön el hozzánk. A srác leordította a fejemet, amiért azt teszem amit, és sikeresen ráébresztett arra, hogy békülünk kell. Most hétfőn léptem is. Markéknál kibékültünk. Az iskolában egész héten ment minden ahogy szokott, buziztak, meg minden. Aztán Ricsi elhívott, hogy beszéljünk. Öt nagydarab haverjával jött. Kitervelte, hogy ma elveri Markot. Azt mondta, hogy ha nem mondom el neki, elhiszik, hogy heteró vagyok. És én így tettem…

- Igazat mond Alessa? – nézett rá Gábor.

- Igen. Én is tudtam a dologról, megvan minden hangfelvételen. Tudom, fontosabb kellett volna legyen Mark testi épsége, de nem szóltam neki. Hagytam, hogy oda menjen ahova akarták. Felvettem videóra ahogy ütik, gondoltam a hasznunkra lehet, ha lépni akartok a srác ellen. Szörnyű volt kivárni, hogy kétszer megütik. Amint megvolt, odarohantam és megrúgtam az egyik srácot. Elcibáltak és előttem behúztak neki kettőt. Sikerült kiszabadulnom, de akkor már végeztek. Ott feküdt én meg hívtam a mentőket, aztán titeket… - a lány szeme újra könnyes lett, de aztán szipogott egyet és folytatta – Adrian miatt ment oda. Kapott egy SMS-t az ő számáról, hogy találkozzanak és napközben iszonyatosan boldog volt. Talán rosszu tettem, hogy nem szóltam semmit róla, de… - a lányt félbeszakította Gábor mély, komor hangja.

- Nem, jól tetted, hogy felvettél mindent. Megteszünk minden jogi lépést. De azt szeretném, ha Adrian és én beszélhetnénk négy szem közt! Menjünk ki az udvarra fiam…

- Rendben… - szólt Adrian, hangjában megjelent a félelem. Sosem leplezte, hogy mint Mark szeretője, tartott a fiú apjától.

A nagydarab férfi mellett Adrian aprónak és törékenynek érezte magát. Ketten beszálltak a liftbe, egy szót sem váltottak. Adrian belülről harapdálta az ajkait, amíg ki nem értek. A gyomra beleremegett az egész helyzetbe. Sejtelme sem volt arról, hogy mit akarhat a férfi.

Mikor mindketten a betont taposták, Gábor a cigiét kereste a farmerében. Mikor megtalálta a dobozt, kivett belőle egy szálat, meg egy egyszerű fekete öngyújtót. A dobozt a kezében tartotta, nem csak egy szálat szándékozott elszívni.

Mikor az első adag füstöt kifújta, végre ránézett Adrianra. A fiú egy fejjel alacsonyabb volt a férfinél. Adrian nem is attól tartott, hogy megütik, inkább attól, hogy valami olyat kap a férfitól, ami igazán a lelkét fogja megfacsarni.

- Adrian… Igazából én nem is tudom mit kéne mondanom. Három gyerekem van, kettő már felnőtt, de ilyet még nem éltem. És kétlem, hogy a „fiam kórházban van, mert megverték, most derült ki hogy meleg és már általános iskolás kora óta pasizik, mit tegyek?” kérdésre, tíznél több ember tudná a választ.

- Ezt hogy érti, uram? – kérdezte Adrian tisztelettudóan.

- Tudod, mindenre fel voltam készülve, és valahol mélyen láttam is előre, hogy Marknak nem lesz felesége és gyerekei. Mégis, én így szeretem őt. Szíven ütött a dolog, mindenkit így érhet, de ő még a fiam. Csak tudni szeretném a te szemszögedből is a dolgokat. Alessa azt mondta, te nem viszonoztad amit ő érzett. Ő hajlamos túlozni, mert nagyon szereti Markot, de én a te verziódra vagyok kíváncsi.

- Nos… Abban nincs igaza, hogy én nem szerettem őt. Mindennél jobb volt, mikor vele lehettem, ő lökött bele az életbe igazán. De amiket a szétesésünk után csináltam, az szörnyű, és szégyellem is magam érte.

- Tényleg kimondtad azokat a dolgokat? – kérdezte, miközben egy újabb cigire gyújtott rá. Az előzőt épp most taposta el.

- Igen. Buziztam, mert a haverjaim ezt várták. Tudták, hogy milyenek a szüleim, ezért gondolták, hogy pontosan olyan vagyok, mint ők és a bátyám. Pedig senki nem tudja, hány éjszakát töltöttem sírva, gondolkodva, hogy mivel tehetném jóvá mindezt. Tudom, hogy sehogy, mert ezt nagyon elcsesztem.

- A szüleid nem fogadnának el, igaz?

- Igen. Abban sem vagyok biztos, hogy a saját bátyám haza visz-e mindezek után. De én állandóan csak magamat sajnáltatom, mikor Mark sokkal rosszabb helyzetben van és volt, mint én. Azért történt ez vele, mert nem akartam elveszíteni az életmódomat. Én vagyok a népszerű gazdag kölyök, és ha ez nem lenne, akkor semmim nem lenne. Senkim nem lenne. Azt mondták, hogy akkor legalább Mark mellettem lenne, ebben igazuk is van, de meddig lennénk együtt? Ki tudja, hány napunk, hetünk, hónapunk van hátra közösen?

- Értékelem a racionális gondolkodásodat, csak a megvalósítást nem. Ha nem bántottad volna a fiamat, még áldásomat is adnám rátok. Mégis, most azt akarom kérni tőled, hogy kerüld el. Kifejezetten arra kérlek, hogy ne gyere be hozzá a kórházba. Ha ma be tudunk hozzá menni megengedem, hogy velünk gyere, de azután nem akarok arról hallani, hogy itt jártál. Talán most úgy gondolod, hogy ez nem igazságos, én pedig pontosan tudom, hogy így van. De mégis csak apa vagyok, ezúton a fiam érdekei számomra a legfontosabbak. Majd te is megérted, ha az leszel. De mégis, bolond nem vagyok. Ha Mark ezután is akar veled beszélgetni és együtt lenni, engedni fogom. Amíg ő nem keres, arra kérlek, hogy hagyd békén.

- Így teszek. De mégis, nem tehetek valamit, hogy változzon a véleménye?

- Nem fiam. Erről már lekéstél. Én most visszamegyek a családomhoz, de ha akarsz, maradhatsz idekinn egy kicsit. Neked is hasonló trauma lehet ez, mint nekünk. Csak szellőztesd ki a fejed, aztán gyere.

A fiú bólintott, elindult a kicsit fásított rész felé. Nem tudta, mit kellene tennie. Úgy érezte, az érzelmei sírba viszik. Mark helyébe akart kerülni. El akarta cserélni a múltjukat, hogy most inkább saját maga legyen elverve. Meg akarta ölelni Markot, látni akarta, tudni akarta hogy mi van vele.

A legszörnyűbb érzése mind közül mégis az volt, hogy nem tudott sírni. Annyi mindenért eresztett már könnyeket, de most nem jöttek, akár mire gondolt. Egy dolgot viszont biztosan tudott. Nem fog tovább rejtőzködni. Eljött az előbújás ideje.

Sziasztok! Új rész, új csütörtök és hírek. Nos, szerintem mindenkinek feltűnt a sulikezdés... Nekem is, bár nem olyan gyorsan, mint ahogy kellett volna... Beszedtem pár szép jegyet.... Csak egy egyes, a többi 2-es vagy négyes... Minden esetre anya elvitte a notebookom, most is csak azért teszem fel arról, mert nincs itthon. A lényeg annyi, hogy tabletre mentettem át az egészet, ahol tudom folytatni. Remélem a részeket ugyan úgy tudom hozni, mert senkit nem akarok rész nélkül hagyni.

U.i,: Remélem nem csalódtatok nagyot és nem vagytok olyan dühösek a döntéseim miatt!

Fiveteenth

Lessa fülében lüktetett a vér egész nap. Egész éjszaka gondolkodott, reggel két energiaitalt is ivott, hogy ébren tudjon maradni. Egész nap görcsölt a gyomra, minden órával ahogy közeledtek a háromnegyed kettőhöz, egyre jobban hányingere volt.

Egyik órán látta, ahogy Mark mosolyogva a telefonját nézi. Óvatosan megbökte a fiút és kérdőn nézett rá. Felé mutatta a telefont, a Messenger-ben volt egy üzenet, Adriantól. A dátum és az időpont, amit csak nyolcan ismertek, és egy mondat: Muszáj beszéljünk!

Lessa csak görcsösen bólintott és megszakadt a szíve Mark mosolyába. Ha nem talál ki valamit, nagy baj lesz… Alig van már csak két perc a kicsengőig.

Mikor az éles hang megszólalt, mindenki boldogan állt fel. Az ajtó kicsapódott, mindenki lassan elszállingózott, Mark pedig Lessával az oldalán. Lent a földszinten megálltak a kijárathoz vezető lépcső előtt.

- Lessa, figyelj, én most egyedül megyek, jó? Majd otthon találkozunk! – szólta lányhoz, aki kelletlenül bólintott. Ott maradt az előtérben, megvárta amíg a fiú kimegy, csak kicsit később ment utána. Leült az iskola parkos részében és figyelte, ahogy elhagyja az iskola területét a hármas kijárat felé.

Nem telt sok időbe, hogy egy nagyobb banda – hat főből állt, köztük Ricsivel – elhaladt előtte ugyan abban az irányban. Megvárta amíg kiértek, remegő kézzel vette elő a telefonját, két percet is alig bírt hogy ne menjen utánuk.

***

Mark a lejáró felénél állt meg. Két oldalról vette őt körbe kopott fehér fal, némelyiket borostyán nőtte be, némelyiket megfakult grafiti birtokolta. Idegesen dobolt a lábával, kezét nézegette, majd hirtelen a szájához kapta.

Már azon volt, hogy leharapja az egyik körmét, de nem. Lassan letette maga elé emelte. Egész szépen megnőtt, mióta nem rágja. Már nem olyan rücskös, mint mikor rágta, azóta levágott belőle egy kicsit, de zavarta, hogy ennyire hosszú…

Hangos röhögcsélést hallott fentről, majd mikor meglátta a fentről közeledő bagázst Ricsivel az élen. Visszanézett a földre, nem akart konfliktust, elég az, hogy a suliban cseszegetik. Megnézte a telefonját, 13:44.

- Miaz, késik a kuncsaft Fere? – állt meg előtte Ricsi. Mark felnézett, egyenest a másik szemébe.

- Igen, képzeld el! Jól is fizet, szóval ha megtennéd hogy továbbgurulsz, azt megköszönném! – szólt flegmán. Nem látta már okát annak, hogy ellenkezzen, inkább hagyta őket, had gondoljanak arra, amire akarnak.

Ricsi dühösen a falnak lökte a barnát, a haverjai pedig rögvest a két kezéért kaptak és a falnak szorították. Mark döbbenten nézett körbe, de erősen rángatta a karját. A lejárat végei között kapkodta a fejét, hol lehet Adrian?

- Tudod, mi mind azért vagyunk most itt, mert úgy gondoljuk, hogy nem vagy a suliba való. Egy buzinak sem kéne egy levegőt szívnia velünk! Most pedig kiverjük belőled a szart is. Hogy tetszik az ötlet?

- Nyugodtan! Leszarom mit csináltok, örökké ilyen maradok! –köpte a szavait a fiúk felé. Eredmény képpen kapott egy gyomrost az alacsony osztálytársától. Nagyot puffant az ütés, Mark pedig belenyögött.

- Ó, csak nem fáj? – kérdezte Ricsi gügyögve. Az izomagyú haverjai csak röhögtek.

- Fáj, de nem érdekel! Üss, én kérlek rá! De mégis, minek ide a sok haverod? Publikum, vagy csak gyáva vagy egyedül kiállni ellenem? – kérdezte féloldalasan vigyorogva. Tudta hogy egy újabb ütés lesz az ára, de képes volt belátni, hogy ezt a játékot nem befolyásolhatja. Már csak remélni tudott.

A következő ütést megint Ricsi vitte be, orrba vágta. Mark feje csattant a mögötte álló fehér falon. Az orrából két szempillantás után megindult a vér, egy két csepp a zöld felsőjén landolt. Érezte, ahogy két fiú kevésbé erősen fogja őt, de nem mozgott. Várta a következő ütést, be is talált a mellkasához. Sziszegve és csukott szemmel tűrte.

- Hagyjátok! – kiáltott egy lány hang. Lessa, ne!

Mark szemei kipattantak, látta, ahogy a lány már majdnem odaért hozzájuk, de nem állt meg. Mikor már egészen közel volt, a hozzá legközelebb álló srác térdhajlatába rúgott, az használhatatlanul dőlt előre, rövidet ordított, majd a földön a lábához kapott.

Nem habozott sokáig az egyik szabad kezű srác elkapta a lányt, hátrafogta a kezeit és erősen tartotta. Lessa kapálózott, de a srác két kézzel szorította a csuklóját.

- Engedjétek el! – kiáltott a másik kettőre, azok meg úgy néztek Ricsire, mintha tenniük kéne, amit a lány mond.

- Miért tennénk Serney? Ez jobb szórakozás! – szólt Ricsi, majd balról húzott be Marknak, aztán szájba vágta. Úgy bánt vele, mint egy régi bokszzsákkal.

- Ne! – kiáltotta a lány, majd olyan lendülettel lökte el magát, hogy az őt tartó izomagyú fiú nehezen fogta csak vissza. Be kellett látnia, Ricsi erős srácokat gyűjtött.

Markot nézte, ahogy köpött egyet. Csupa vér volt, ahogy az orra is. Elkapta a sírhatnék és azt se bánta volna ha kiszakad a karja, csak oda akart menni a másikhoz.

- Mit csináljunk vele? – kérdezte a fiú a ki Lessa kezeit fogta.

- Vidd le a parkolóba. Majd érted megyünk ha a másikkal végeztünk. És ne bántsd, neki nincs köze ehhez! – szólt diplomatikusan Ricsi és újra ütött.

- NE! Bazd meg Ricsi! – Lessa úgy ordított, ahogy csak tudott, reménykedett, hogy meghallják. Arcán végigfolyt egy könny, fekete csíkot hagyott maga után. Akik ismerték valamennyire a lányt a körben, mind tudták, hogy ilyet többé soha nem láthatnak, ő soha nem sír. – Engedd őt el, vagy üssetek engem is!

Ricsi nem is törődött a lánnyal, biccentett, hogy a srác vigye őt le, folytatni akarta a „mókát”. Lessa taktikát váltott, most segítségért ordibált. A köpcös fiú még a barátja után szólt – Fogd be a száját!

Lessa, amint befogták a száját, próbált harapni, de a srác ügyes volt, nem érte el a kezét rendesen. Mikor leértek, beálltak az egyik vastag törzsű fa mögé, hogy ne lássa őket senki. A srác idegesen morgott, mikor Lessa erősebben mocorgott, próbált kitörni.

A srácok röhögése lehallatszott, Lessa akkor megdermedt. A könnyei a srác kezén értek révbe. Segíteni akart Marknak, de sehogy sem tudott. A srácon vastag bakancs volt, hiába taposta, aligha érezte valamit.

- Elég idegesítő vagy, hallod? Ne mozogjá’ már, túl fárasztó vagy. Nem is tudom mit eszik rajtad a Dávid. Volt már annak nálad ezerszer jobb csaja is. – a fiú lekicsinylő hangsúlya érintette a legkevésbé rosszul Lessát.

Hosszú percek teltek el, majd csörömpölés hallatszott. Lessa megint megindult, de a srác visszafogta. Ezúttal a testéhez húzta. Az ujjait mozgatni kezdte a lány arcán, itt volt a lehetőség, hogy újra harapjon és meg is tette. A fiú elengedte, hangosat ordított, a vér kiserkent az ujjából.

Lessa úgy futott, ahogy csak bírt. Fentről már röhögve közeledtek felé a fiúk. Nem is törődtek Lessával, csak egy kicsit gyorsabbra vették a tempót. A sánta – amelyiket a lány megrúgta – ki akart nyúlni érte, de Ricsi visszalökte a kezét.

Látta Markot ott feküdni a hasán, mellette egy darabjaira tört zöld üveg. Nem állt meg, mikor mellé ért, csak térdre vetette magát. Nem látott a könnyeitől, mikor a hátára fordította a fiút. Fölé hajolt és érezte az apró levegőket. Mikor elhajolt, a fiú fejét oldalra fordította.

A lány remegő kézzel kapkodott a telefonja után, egyszer el is ejtette, mikor fel akarta oldani a képernyőzárat. Miközben beütötte a 104-et, nem tudott mást csinálni, csak zokogni. Tudta, hogy a mentőállomás nincs messze, mégis, nem hagyhatta itt a fiút.

- Mentőszolgálat! – szólt egy női hang.

- Jó napot, az eset 2170 Aszód, Hat-hatvani út három al-alatt álló gimnáziummal szemben lévő, va-vasúti lejáróban történt! A nevem Serney Alessandra, a telefonszámom 06201385667. A-az eset… A barátomat megverték! Az arca teljesen vé-véres, egy üveget törtek szét a fején! Eh-eszmélet-eszméletlen, de még lé-lélegzik! – szólt a kagylóba. Nem hadart, próbált érthetően beszélni.

- Az adatokat felvettük, a mentő nemsokára érkezik! – Lessa letette a telefont, majd új számot hívott. Az anyjáét. A nő nem vette fel a telefont, hangposta volt.

Egy rövid üzenetet hagyott, így szólt: Anyu! Hatvanba kell indulnod, most! Markot megverték, a hatvani kórházba fogják szállítani, ha valami változik, felhívlak! Kérlek, siess!

Azonnal egy újabb hívást indított. Vezetékes szám, Markék otthoni telefonja. A könnyei már az állán folytak, magában egy imát mormolt – Markkal ellentétben, ő nem hitt Istenben, de most valakit kérnie kellett, aki segíthet. Fél kézzel a barátja egyik kézfejét szorította, másikban pedig a kicsöngő telefont. A levegővételeit sikerült rendszereznie, mire felvették.

- Fere Anita, igen-tessék?

- Anita, Alessa vagyok! Markot megverték! Azonnal indulnotok kell Hatvanba Lilivel! Szólj Gábornak és Daninak, jöjjenek mind a ketten! A mentők már úton vannak. Hatvanba fognak vinni. Le kell tennem, figyelnem kell rá! – ezzel lecsapta ezt is.

***

A mentő nem sokkal az utolsó kimenő hívás után érkezett. Mikor beérkeztek és Markot elvitték, Lessa csak állt ott, ahová küldték. Elővette a telefonját és beírt egy újabb számot. A füléhez tette, majd a táskájában zsepit kezdett keresni.

- Adrian vagyok… - szólt a fiú semlegesen.

- Lessa vagyok. Ha fontos még neked egyáltalán Mark, akkor told ide a seggedet a Hatvaniba… - a lány hangja elcsuklott. Ordítani tudott volna, de nem akarta, hogy kirakják a szűrét. – Nem fogja megverni, ugye? Gyere ide, ha látni akarod, de engem úgy kerülj el, mint a pestist, mert ha meglátlak, esküszöm, megfolytalak… Felfogtad hová kell jönnöd?!

- Ige-Igen. Hatvan, kórház.

- Szevasz… - szólt a lány.

- Várj! – kiáltott a telefonba a fiú, hangjába egyre több aggodalom gyűlt. – Sajnálom.

- Ne nekem mond… Inkább ne is mondj semmit. Cseszhetjük a sajnálattal! – szólt, majd idegesen letette a telefont. Újra elárasztották a könnyek, de letörölte őket a zsepivel.

Még pötyögött párat, lenémította a telefont. Elindított egy videót, a képe tiszta volt, minden látszott rajta. Az első két ütés, az is, hogy Ricsi üti Markot. Ezt nem ússza meg…

Meglepetéééés! Nos, mivel nagyon hamar végeztem az új résszel, gondoltam egy vasárnapi meglepit csinálok nektek. 
Zsoo, sajnos - vagy nem sajnos -, kicsit másképp szőttem a szálakat, mint ahogy arra te számítottál. Bár arra ráhibáztál, hogy lesz szemkikaparósdi,  bár inkább értelmes veszekedésnek hívnám. Gábor - Mark apja - velősen részt fognak venni az eseményekben. Adrian pedig jól megkapja a magáét. Talán jóvá teszi, talán nem. Minden esetre, arra várnotok kell. 
Várjunk csak! Furcsa illatokat érzek! Mi is ez? *mély szippantás* Á, igen, botrány szag! De várj, van még itt valami! Mi is lehet ez...? Ó, már tudom, ez egy orbitális Coming Out! ( a botrány és a CO csak a Seventeenth részben lesz elérhető, bár a Sixteenth is érdekesnek bizonyul... * ördögi vigyor*)

Fourteenth

A következő napokban – keddtől csütörtökig – szélcsend volt. Persze a szurkálódások és a rossz érzések szintén megvoltak mindenkinek, de Mark most már sokkal jobban viselte a dolgokat. Néha egy-két láthatatlan, kacér pillantás Adrianra és máris minden megoldódott. Persze Lessa, mint realista, nem gondolta úgy, hogy ez a teljes béke előjele. Úgy gondolta, ez nem békés nyugalom, ez a vihar előtti csend.

Persze Ricsi és a szép beszólásai nem múltak el. Ma is. mint mindig, az osztály nyüzsgött, az iskola kevésbé. 

- Figyelj Ricsi, hagyj már békén! Miért nem elég neked, ha azt mondom, barátnőm van? – fordult szembe a szőke a köpcös barnával. Kezdett nagyon elege lenni abból, hogy az állandóan utána koslat és hülyeségeket kérdezget tőle.

- Mert mondani bármit lehet! Tudom, hogy csak kitaláltad! Ha nem találtad volna ki, akkor mesélnél róla! – szólt Ricsi Adrian vállát bökdösve. Adrian sóhajtott.

- Csak neki ártanék ezzel, de akkor mondok valamit róla… – Adrian belenyugvóan lazított a feszes tartásán és a másik szemébe nézett. Többen felfigyeltek az előző mondatára, többek közt Mark és Lessa. Érdeklődve fordultak hátra. – A beceneve Mad, mint őrült. Azért ez a neve, mert az Angyalos becenevek már foglaltak, de szerintem nem is illenek hozzá. Szeret nevetni, igazán életvidám, bár sok bántás érte őt. Kedvenc színe a fekete, barna haja van és magas. Kicsit magasabb is, mint én, de nem zavar. Nem beszél sokat, de szeret hallgatni engem. A legjobbakat rajtad szokott röhögni, hogy az energiavámpírságon kívül nincs más elfoglaltságod. Szerinted hazudok? Ki tud ilyen gyorsan hazugságot rögtönözni? Mad a legédesebb a világon és mindenkinek többet jelent nekem. Főleg, hogy egyszer majdnem elvesztettem sok hülyeség miatt... - szólt lehajtva a fejét.

Páran csak idegesen figyelték a fejleményeket, de a két barát csak megdöbbenten nézték a szőkét. Mind a ketten tudták, hogy Mad, Mark karaktere Lessa történeteiben, de most is teljesen megfelelt a valóságnak – kivéve a feketét. Mark úgy érezte, az angyalos dologgal az Angyaltoll becenévre gondolt.

- Tudod ezzel mi a gond? Hogy teljesen úgy hangzott, mintha Lessát írtad volna le. – szólt Ricsi újra.

- Az a baj, hogy neki barátja van. De igazad van, külsőre hasonlítanak, de a lelkük különböző. Lessa csöppet fiús lány, bár nem tagadom, megvan a maga bája, mégis, az nem rám hat. Tudod, ha arra játszol, hogy valami hibát találj rajtam, vagy az életemben… Arra aztán nem éri meg várni. Mindazok ellenére, ami velem történt, ő mellettem áll, teljes vállszélességgel.  Rajtam nem fogysz kifogni Ricsi, mert ráálltál egy vágányra és arról nem siklasz le soha! Keress mást, akit lehet zaklatni! – szólt Adrian, majd angolosan távozott. A merev csend után éles váltás volt az egyből kitörő ricsaj. A két fiú nevét ismétlődően lehetett hallani.

- Hát Ricsi, ezt megszívtuk… - szólt Szabó a köpcös barátja felé emelkedve. Ricsi dühösen nézett fel rá.

- Kussolsz! – szólt dühösen és meglökte a másikat. – Még van egy kis elintéznivalóm…

***

Lessa egész nap mást sem csinált, mint Ricsi után koslatott. Tudta, hogy gáz van. Mázlija volt, hogy pont Dávid termében talált meg valakit. Lessa nem akarta kihasználni Dávid jóhiszeműségét, de ez a pillanat tökéletes példája lehetne a „szükség törvényt bont” szólásnak.

A lány és a fiú csókolóztak, Lessa úgy gondolta, Ricsi azt hiszi, hogy nem figyel rá – és teljesen jól gondolta. A lány figyelmesen hallgatta a zömök fiú beszélgetését, sok lényeges dolgot megtudott belőle. Például azt, hogy találkozni akar pár sráccal és Adriannal a technikum részen lévő öltözőben.

Mikor minden fontos információt végighallgatott és már csak üres fecsegés volt a másik két fiú között, úgy gondolta, elválhat szerelmétől. Búcsúzóul adott egy puszit a srác homlokára és otthagyta. Enyhe bűntudata volt amiatt, hogy csak ezért látogatta meg a másikat, de nem akart balhét. Jobb félni, mint megijedni.

Ricsi találkozót szervezett, hívott pár felsőbb évest, egyet-kettőt a helyi focicsapatból. A nagyszünetben találkoztak a technikumi öltözőben, pont kapóra jött, hogy senkinek nincs akkor már testnevelése és így használaton kívül maradt. Nem volt már sok hátra addig. Két tanóra volt, Lessa pedig cselekedett. Hallania kellett a beszélgetést, de ha meglátják a környéken vagy eltoloncolják, vagy nem lesz semmi a beszélgetésből. Diktafon! – gondolta magában.

A szünet előtti utolsó öt percben kikéredzkedett vécére – mondván nincs túl jól -, persze nem oda ment. Elszaladt az öltözőig, bent elhúzta a radiátor melletti padot, bekapcsolta a telefonján a diktafont, majd a radiátorrácsok közé tette. Visszatette a padot és bement a női mosdóba. Megmosta az arcát, majd a nadrágjába törölte a kezét, ahogy szokta. Próbált nem gyanús lenni, mikor visszatért. Leült és akárcsak a többiek, pakolászni kezdett. Görcs volt a gyomrában, mi van, ha a telefon leesett és észreveszik? Ricsi biztosan felismeri.

Mikor kicsengettek, Markkal az oldalán ment fel a rajzterembe. Rettegve ülte végig az egész szünetet, szinte meg sem szólalt. Sosem volt még ilyenben része, az izgalomtól és aggodalomtól szinte már a haját tépte. Az óra szinte repült, és mikor megszólalt a kicsengő, a lányt, mint akit ágyúból lőttek ki, úgy rohant végig a folyosókon. Mikor az öltözőben előkotorta a telefont és leállította a rögzítést. A fejére tette a fejhallgatót és azzal sétált vissza. Még várt rá egy filmnézős óra, médián amúgy is ha beszél is a tanár, nem kell figyelni rá, már kitapasztalták.

Kapucniját a fejébe húzta és beült Mark mellé. Mikor elindította a rögzített fájlt, akkor indult el a film is. Előkapott egy papírt, tollat és várt, hogy halljon valamit. Mikor dobogást hallott, maximumra vette a hangerőt.

- Mindenki itt van? – kérdezte valaki pár pillanattal később. Egyhangú, aha volt a válasz.

- Mit akartál Hell? – megint egy másik. Mindig a vezetéknevén szólítják Ricsit.

- Nos, mint tudjátok, én nem állok Adrian pártján, róla is azt gondolom, hogy buzi, de most nem rólad van szó! A csókos-szájú haverodról, Feréről.

- Mit akartok tőle? – csattant egyből Adrian. A hangja erősebb volt mint a többieké és tisztább is, biztos közel állt a radiátorhoz. Közömbös volt, de volt benne némi félelem. Lessa egy pillanatra a szőkére pillantott, majd vissza a lapra.

- Mint legfőbb buzigyűlülő, azt mondom, meg kéne tanítani a kis díszmajomnak, hogy ne vigyorogjon annyit. Túl jó a kedve mostanában, úgy látszik, már nem hatnak rá a szavak. Mit gondoltok?

- Soha! Nem verek meg senkit! – csattant fel Adrian. A többiek Ricsinek helyeseltek.

- Nyugi, neked nem ez a célod. Te csak mint futár vagy itt. Két legyet is üthetek most. Ha elmondod majd neki, hogy mit akarunk csinálni vele és mikor, ő pedig nem jön el, bennem és szerintem a többiekben is erősíted majd a hitet, hogy hazudtál magadról és tényleg volt valami köztetek. Ha nem szólsz neki, akkor elnyered a bizalmunkat. Te, itt csak erre szolgálsz.

- Mocskos dög vagy Ricsi! – kiáltott rá Adrian, Lessa felszisszent, kicsit hangos volt.  

- Köszönöm. Most pedig a helyszín és az időpont. Úgy gondoltam, hogy a vasúti eljáró jó lesz, eldugott hely, csak pár csaj járkál arra. Holnap délután kettő előtt öt perccel mindenki legyen ott. – halk morajlás, helyeslő szavak. – Téged, szöszi, nem akarlak ott látni. Ha ellencsapatot küldesz, rólad is gondoskodunk! Ennyi, elmehettek.

Megint morajlás, majd lábdobogás. Lessa leállította a felvételt, majd visszatekerte egy kicsit. Leírta, hogy a vasúti eljáróban, 13:55-kor. A gyomra beleremegett az egészbe. Nem tudta mi tévő legyen. De mindenképpen számon akarta kérni az egészről Adriant is.

Levette a fejéről a fejhallgatót és felpillantott a terem sarkában a falra szerelt régi tévére. Valami régi, háborús filmet néztek, fekete fehér volt és csíkos. Hátradőlt, maga elé meredt és gondolkodott. Meg akarta akadályozni ezt az egészet, de ha Ricsinek megy neki, akkor mindenkinek gondja lesz. Ha elmondja Marknak és ezt hiszik Adrian volt, akkor megintcsak mind a két fiú rosszul jön ki belőle.

Később, még mindig a gondolatai között ült, mikor már csak annyit érzett, hogy Mark a vállát rázogatja. A fiúra nézett, aki kettőt mutatott. Mindenki más készülődött, így Lessa is nekikezdett. Ölébe vette a táskáját, majd Markhoz hajolt és a fülébe suttogott.

- Várj meg a suli előtt. Beszédem van a szőkével. – szólt, majd hátra fordult, hogy a terem sarkában ülő srácra lásson. Mikor megszólalt a csengő, ő pattant először, de nyugodt léptekkel indult el hátra. Ledobta a táskát a földre és Adrianra nézett. A fiú furcsállva az egészet, a szemébe nézett, majd felállt.

- Engedj ki, elmegy a buszom! – szólt idegesen és nézte a sorra kilépő diákokat és a tanárt aki közöttük ment.

- Leteszed a valagad és csendben maradsz, amíg el nem mondom, amit akarok! – szólt Lessa és a vállánál fogva visszanyomta Adriant a székébe. A lány tisztában volt az erejével, de tudta, hogy az csak önvédelemre lenne elég.

- Mégis mit akarsz? – nézett fel a szőke, majd görcsösen helyezkedni kezdett.

- Beszélni a holnap délutánról. – szólt a lány, majd hátra nézett. Mindenki elment. Mikor visszafordult, Adrian döbbent arcát látta maga előtt. – Először is, spóroljunk meg egy kis időt azzal, hogy teteted a hülyét. Elégedj meg annyival, hogy nem vagyok olyan primitív, mint ahogy te azt gondolod. Tagadni se akard, mert megvan hangfelvételen. Csak tudni akarom, hogy döntöttél.

- Lessa én… - szólt, majd lehajtotta a fejét és erőteljesen megrázta. Adrian belülről véresre harapdált ajkait egy gondterhelt sóhaj hagyta el. – Megint nem tudom. Hétfő óta ezer dolog változott, de csomó maradt ugyan olyan!

- Kérlek, ne magadat sajnáltasd, vagy legalább ne velem! – szólt lenézően a lány, majd feltolta az orrán a szemüveget. – Hányan voltatok ott?

- Velem együtt heten.

- Jó. Akkor most gondolj arra – kivételesen magad helyett –, hogy mi lesz, ha hatan nekiesnek Marknak. Mi lesz vele? Én ott leszek, és tőlem akár engem is megverhetnek, de te hol leszel? Ülsz a buszodon hazafelé és gondolkodsz? Vagy segítesz nekem és neki? Mert itt volna már az ideje, hogy ne azon járjon a fejed, hogy mit veszítesz ha vele leszel! Az, hogy nem vagy vele, nem változtat azon a tényen, hogy meleg vagy! Gondolkodj el azon, mit veszíthetsz, ha megverik! Szerinted akkor is melletted fog állni, ha Hell a szart is kiveri belőle?

- Nem fogja… - szólt halkan, felsandítva.

- Dehogy nem! Többet beszéltem vele, mint te! Hidd el, hogy hiába leszek én ott. Talán behúzok egyet kettőt némelyiknek, de ettől függetlenül vagy lefognak, vagy kettőnket ütnek. De tudod mit? Inkább beállok a helyére, inkább üssenek engem, mert ő ennél sokkal jobbat érdemel!

- Tudom… - szólt halkan. Lessa dühében megragadta a felzselézett, száraz haját, és hátrarántotta fejét. Közelebb hajolt hozzá. Adrian fájdalmas mimikájától kellemes boldogság járta be a lány testét.

- Azt akarom, hogy a szemembe mond, hogy nem leszel ott! Növessz tököt és mond a szemembe te kis nyomorult! – a lány mániákus tekintete a kék szemeken keresztül Adrian lelkébe hatolt.

- Én… - Adrian megint lehunyta a szemét és sóhajtott. - Nem leszek ott!

Lessa lassan elengedte őt, majd a táskájáért kapott. Mikor a vállára vette, hosszú léptekkel indult el a kijárat felé. Megfogta a fehér ajtókeretet és úgy fordult vissza a fiú felé. Adrian őt nézte.

- Mindig tudtam, hogy egy féreg vagy… - szólt a lány, majd elővette a telefonját és megnézte az időt. – Upsz, lekésted a buszod!

Kilépett a terem ajtaján és vízhangoztak a léptei ahogy lerobogott a lépcsőn. Adrian felállt a székéről, vállára vette a táskát. Dühösen mordult, majd megfogta az egyik padot és felborította. Nem érdekelte sem tanár, sem diák. Kirohant a teremből és majdnem fel is lökött valakit. Magában dühöngött, de mikor meglátta az utcán lefelé sétáló szerelmét és annak tudatlan, ártatlan mosolyát, összetört a szíve – mostmár végleg.

Sziasztok, itt újra Ayumu. Most sok okból nem tudtam írni, de nem panaszkodom. Zsoo, köszi a kommentet, most mindennél többet segítettél, hidd el. Remélem nem volt akkora csalódás ez a rész, mert nem úgy lett minden mint a mesében, de mivel én a véres, visszamaradott valóságot akarom megmutatni... 
A lényeg. Zsoo, most adtál egy kis lélekerőt ahhoz, hogy folytassam - nem mintha nem tenném, mert ha vér folyik, én akkor is végig írom a történetet. Köszönöm, és örülök hogy tetszik. Remélem vagytok így még egy páran.